Aurea International – 2010-ben lettünk 20 évesek! |  |
Kedves Látogatónk!
20 év hosszú ido, mégis nagyon hamar elrepült. Irodánk igen szerény körülmények között kezdte meg a muködését.
Ma, 2010-ben, az Aurea Internationalnál már több mint 20 állandó, szezonális és külso munkatárs dolgozik, ajánlatunkban több mint 250 szállásegység szerepel, számos szervezett utat és kirándulást kínálunk – Krk szigetére és távolibb úticélokra (például Velencébe) egyaránt. Számos idegenforgalmi terméket kínálunk, például üdülési csomagokat, hajókirándulásokat saját hajóflottánkon, búvárkirándulásokat, autókölcsönzést és más kapcsolódó szolgáltatásokat.
Az elmúlt évek folyamán számos európai utazásszervezo céggel alakítottunk ki szoros kapcsolatot. Ezek a cégek mind nálunk foglalnak szállást, és velünk szerveztetik meg a kirándulásokat Krk szigetére küldött csoportjaik számára. Az Aurea munkatársai a Krk szigeti idegenforgalmi közösség munkájában is részt vesznek, ezzel hozzájárulnak a sziget idegenforgalmának népszerusítéséhez és fejlesztéséhez.
Az Aurea titka a minoségi, profi és segítokész szolgáltatói munka. Munkatársaink ügyelnek a részletekre, és az ügyfélközpontúságot tartják szem elott. Vendégeink közül sokan évrol évre visszatérnek, ami bizonyítja, hogy szolgáltatásainkat az ügyfeleink is értékelik. Köszönjük mindenkinek!
Az idegenforgalmi üzletágban eltöltött 20. évünk alkalmából bemutatjuk vállalatunk történetének néhány fordulópontját – a sikereket és néhány mélypontot is. Remélem, hogy összeállításunkat érdekesnek találja majd, és hogy rövidesen személyesen is üdvözölhetjük Krk gyönyöru szigetén.
Üdvözlettel,
Svjetlana Volaric
Igazgató
Aurea International d.o.o.
Köszönet alkalmazottainknak
Cégünk messze nem lett volna ilyen sikeres az elmúlt 20 évben kituno alkalmazottgárdánk segítsége és támogatása nélkül. Állandó alkalmazottaink jelentos része több, mint 10 éve, vagy még hosszabb ideje dolgozik nálunk.
Elso alkalmazottaink egyike Milica Zuzic volt, aki ma horvát nyelvet és irodalmat tanít egy Krk szigeti iskolában, és Ivan Juresic is, aki a Krk szigeti Ponikvében dolgozik számviteli igazgatóként. Értékesítési igazgatónk, Marinko Zic szintén a legelso alkalmazottaink között volt. Most már, csak úgy, mint én, 20 éve az Aurea munkatársa.
Történetünk - a (szerény) kezdetektol
Vállalatunkat 1990. április 13-án alapítottuk, közvetlenül azután, hogy a kormány engedélyezte a magántulajdonú idegenforgalmi ügynökségek muködését Horvátország területén. Eleinte mindössze négy munkatársunk volt, a vállalat irodája pedig a krki Kosic családtól bérelt szobában muködött. Irodabútorként a saját konyhaasztalom és a hozzá tartozó székek szolgáltak. Egyetlen számítógépünk 4500 euróba került, két évvel késobb pedig meg kellett válnunk tole, mert elavult, és le kellett cserélnünk. Az általunk hirdetett apartmanok -- mind a 20 darab -- azonban már a muködésünk elso hetében elkeltek!
Az elso általunk szervezett turistaút egy négynapos bécsi kirándulás volt. Az úton a busz kétszer is defektet kapott... örömteli esemény viszont, hogy két vendégünk, Kornel és Maria itt találkoztak eloször. Ma már boldog házasok, három gyermekkel.
Tizenöt hónappal késobb a horvátországi háború majdnem tönkretette az ország idegenforgalmát, de mi kitartottunk...
Íme néhány nevezetes esemény az ország történetébol
|
1991
|
|
Beköltöztünk a Petkovic családtól bérelt irodánkba Krk városban, amely 12 évig volt a vállalat székhelye.
|
|
1992
|
|
Együttmuködésbe kezdtünk néhány csehszlovák és szlovák utazási irodával.
Megvásároltuk az elso kirándulóhajónkat, a Zlatopruzicát, a következo évben pedig beindítottuk hajókirándulásainkat. A Zlatopruzica ma is használatban van, számos népszeru búvárprogramnál és éjszakai halászatnál nyújt értékes segítséget.
|
|
1994
|
|
Megalakult testvércégünk, az Aurea Immobilie, amely ingatlanszolgáltatásokat kínál Krk szigetén.
Újabb elemekkel bovítettük szolgáltatásaink körét: ettol az évtol kezdve búvárkirándulásokat és expedíciókat is szerveztünk.
|
|
2001
|
|
Elkészült az elso webhelyünk. 2002 januárjában a horvátországi Bug magazin felvette az 50 legjobb horvát webhely listájára.
|
|
2004
|
|
Ismét költözködtünk, ezúttal már egy saját tulajdonú ingatlanba. Az irodánk legnagyobb elonye, hogy egy nagy parkoló található elotte, ahol a látogatónk nyugodtan otthagyhatják autójukat - ha Krk szigetén jár, jöjjön el, és gyozodjön meg róla maga is!
|
|
2005
|
|
2005-ben megvásároltuk második kirándulóhajónkat, a Lenicát, és bovítettük hajókirándulásaink kínálatát. "Szárazföldi" palettánkat is további kirándulásokkal bovítettük, a környékre - Krk sziget, Plitvicei-tavak, Rijeka -, és néhány távolabbi úticél, például Velence irányába egyaránt.
|
|
2007
|
|
Új webhelyet helyeztünk üzembe, amely immár az online foglalást is lehetové teszi, és idegenforgalmi szolgáltatásaink teljes kínálatát bemutatja. Ezt a webhelyet használjuk most is - és immár hat nyelven elérheto, hogy külföldi ügyfeleink igényeit is kielégíthessük.
|
|
2008
|
|
2008-ban, saját 8 üléses kisbuszunkkal, beindítottuk szállástranszfer-szolgáltatásunkat.
|
|
2010
|
|
A 20. születésnapunk!
|
Vissza a Krk sziget News oldal.
|